WORKSHOPOK

ÉRZELEM ÉRTELMEZŐ WORKSHOP

mini workshop somhegyi dori

TEMATIKUS MINI WORKSHOP

Miért is jó, hogy tematikus és hogy mini? A témákat az ügyfelek hozzák, kis létszámban vagyunk (2-4 fő), sőt annak a szabadsága is megvan, hogy a résztvevőket is megválaszthatják a hozzám fordulók.

Évtervezésben, célképzésben, vezetői kérdésekben, beillesztésben, mentor kérdésekben egyaránt. 4 órában haladunk, objektív szemüvegen keresztül a szubjektív felé haladva úgy, hogy mindenkinek lesz a végén egy saját megoldása.

Sőt, a workshopot követően minden résztvevőnek egy órás coaching beszélgetést ajánlok fel, hogy minden puzzle darab a helyére tudjon kerülni.

Somhegyi Dóri coaching
érzelem értelmező workshop somhegyi dóri

ÉRZELEM ÉRTELMEZŐ WORKSHOP

Csoportos, kreatív együttgondolkodás azok számára, akik szeretnék jobban megismerni önmagukat pszichológus és coach támogatásával havi 4 órában. Azokat várjuk Klinger Mária pszichológus kollégámmal, akik szeretnék megérteni, elfogadni, kifejezni, tudatosítani, érzéseiket, érzelmeiket, szükségleteiket, elakadásaikat illetve a hangulatváltozásaik jelentését. Tehát a workshop célja nem fejlesztés, hanem az egyének érzelmi tudatosságának támogatása.

Csoportos, mert legalább 8, maximum 10 fő részvételével történik, ahol egymással megosztva gondolatainkat, tudásunkat, bölcsességünket, tapasztalatainkat, felismeréseinket és érzéseinket egy közös térben jobban meg tudjuk érteni saját és mások működésmódját.

Kreatív, mert ehhez segítségül hívjuk az OH pszichológiai-asszociációs kártyákat, ami egy új világot tár elénk. A kártyák használatával másként tudunk tekinteni a kommunikációnkra, a kreativitásunkra és az önérzékelésünkre. Nem csak egy egyszerű kártyáról vagy egy játékról beszélünk! Ez egy olyan rendszer, amely hihetetlenül hatásos módon segíti a használóját az elmélyülésben, önmaga megismerésében, saját tudattalan folyamatainak feltérképezésében. Az OH egy „meditáció”. Ebben a meditációban azonban nem csendben ülünk, hanem hagyjuk, hogy a képek és a szavak hatást gyakoroljanak ránk. Ezeket megfogalmazva és kimondva pontosabb képet kaphatunk saját érzéseinkről, szükségleteinkről és vágyainkról.

coaching@somhegyidori.hu